Vélemények

Női jóga:

Szia! A tegnapi óra jó volt, melyre ment! olyanokat álmodtam hallod magam sem hiszem, kiszakadt belőlem sok minden álmomban a mellkasomból és sikerült álmomban kicsit kisírni abból a sok lerakodott szarságból a szívcsakra körül ezt meg akartam Veled osztani. 

J. Annamária

Soha nem késő elkezdeni

Sokat hallottam már korábban is a jóga jótékony hatásáról, de csak négy hónapja jutottam arra az
elhatározásra, hogy meggyőződöm róla.
A természetellenesen merev gerincem, a görcsösen feszülő izmaim, a folytonos pörgést diktáló
életritmusom juttatott el arra a felismerésre, hogy ideje lelassulnom.
Egy hónap után kezdtem érezni a hatását. Lassú a fejlődés, de mindig van egy apró jel, amelyből érzem,
hogy egy újabb lépést tettem előre.
Hogy miről tudok beszámolni?
Ülő helyzetben, nyújtott lábbal meg tudok kapaszkodni a már elég régen elérhetetlen nagylábujjamban.
Már nem okoz erős izomfájdalmat minden nyújtó vagy csavaró mozdulat.
Nem remeg a lábam, ha ki kell nyújtani.
A mozdulatsorokat úgy végzem, ahogy az izmaim engedik. Emese javítja, megmutatja, mi az, amit még
ki tudok hozni abból a testtartásból.
Az órán egyre jobban lelassulok, magamra figyelek, belülre, a lélegzetemre.
Fokozatosan lazul a testem.
Egyre jobban sikerül ilyenkor a fejemből a múlt emlékképeit, a jelen problémáit vagy az előttem álló
feladatokat kizárni.
Már nem gondolok a jövőmtől való félelemmel a szeretett apai nagymamámra, aki még csak középkorú
volt, amikor szinte derékszögben meggörbült, s csak az arcát félrefordítva tudott felnézni ránk.
Most, néhány nappal a 67. születésnapom előtt örömmel tölt el, hogy rátaláltam a jógára.
Hiszem, hogy a korral járó testi tüneteim megjelenése jelentősen lassítható, a fájdalom csökkenthető.
D. Erzsébet

© 2016 JÓGA. 1013 Budapest, Clark Ádám tér 1.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el